A cukiság pszichológiájának elméleti

vonatkozásai után cukiságelméleti bevezetőnk gyakorlati irányba fordul:

 a japán cukiság-mánia, a kawaii alapjaiba vezeti a kedves olvasót. Ha

látta már a japán légitársaság repülőgépén Picachut, esetleg megtekintette a

Kill Bill című filmet, és felfigyelt arra, hogy még a legdurvább japán gyilkos is óvodásnak

 van öltözve, esetleg értesült arról, hogy kicsoda Hello Kitty, akkor Ön ismeri a japán kawaiit.

A cukiság a hetvenes években lett a japán kultúra meghatározó eleme, népszerűsége azóta is töretlen.

A nyugati társadalmak tagjai számára gyakran

 furcsának, gyerekesnek tűnik, amikor például kormányzati közleményekben, közszolgálati

hirdetésekben, katonai felhívásokban vagy repülőgépek dizájnjában találunk szupercuki lényeket,

írja a Wikipedia.

Brian McVeigh és Donald Richie, a japán cukisági trendeket vizsgáló társadalomkutatók

arra a következtetésre jutottak, a kawaii ”nem csupán a divat körforgásának egyszeri

hóbortja, sokkal inkább a mindennapi élet ’mértékadó’ esztétikuma”.

 

A divat világában a cukiság leginkább a fiatal, tízes éveik végén, húszas éveik elején járó nők népszerű trendje: temérdek rózsaszínnel, megszámlálhatatlan fodorral és kizárólag gyerekruhának tetsző öltözettel. A kiegészítőkön pedig kötelező jelleggel valamilyen nagyfejű, nagy szemű rajzfilmfigura szerepel. Összegezve, a kawaii szempontjából ideális magyar valóságban Gyurcsány Ferenc Mazsolás mappával a kezében tárgyal a rózsaszín miniszoknyás, fehér térdzoknis Lamperth Mónikával.

És hogy mi ennek a magyarázata? McVeigh és Richie szerint a kawaii a Japánban jellemző nemi esélyegyenlőtlenséghez köthető. A távol-keleti ország közéletében a nők mindig háttérbe szorultak, sosem volt jelentős feminista áramlat. A kutatók szerint a fiatal nők infantilizálódása egyfajta rózsaszínű kulturális kritika, Hello Kittyvel átitatott segélykiáltás a férfidomináns társadalomban. Ugyanakkor a gyengeség és a védtelenség reprezentációja a kutatók szerint fenn is tarthatja, meg is erősítheti ezt a társadalmi státuszt, az erőtlen, cuki terepen kijelölve a nők „megfelelő helyét”.