A történet szerint a híres kalligráfia művészt, Handa Seishuu-t egy szigetre száműzik, miután rosszul fogadta egy kritikus megjegyzését. Már más is fogadott rosszul kritikát szerintem, de arra, hogy megüti az egyébként bottal járó idős bácsit, valószínűleg senki sem számított. Így nem lett más választása a kicsit gyerekes és forrófejű főhősnek, mint hogy apja kérésére egy kis faluban gyakorolja a kalligráfia művészetét. Ahol már a közlekedéssel is gondok vannak, mindenki tájszólásban beszél, és a házat, ami elvileg az övé már rég két tinédzser és egy nagyjából nyolc éves, fiús kislány is a főhadiszállásának használja, és eszük ágában sincs változtatni ezen. A falu lakosai bármikor rányitnak a dolgozni próbáló művészre-élén a kislánnyal-és egyáltalán nem hagyják, hogy egyedül békésen, a saját világába zárkózva alkossa meg az iskolai házi feladathoz hasonlító gyöngybetűit. Pedig nem kisebb feladatot tűzött maga elé, minthogy megtalálja a saját stílusát, azt a kalligráfiát, amit igazán magáénak mondhat. Vajon az idilli kis falu elég ihlettel szolgál majd a művésznek, hogy végre élvezze is a munkáját? Lesz ideje bármire is miközben egyre több időt tölt a falusiak, főleg a gyerekek társaságában, bogarak után kutatva, a kislánnyal veszekedve, és szépírást tanítva nekik?
Ez könnyed anime, itt senki sem varázsol, és nincsenek epikus harcok jó és rossz között, és szerelmi háromszögek sem, de mint ahogy azt egy fórumon is írták bebizonyítja, hogy egy anime ezek nélkül is tud elképesztően szórakoztató lenni. Van tájszólás, kalligráfia, furcsának tűnő japán szokások, és olyan karakterek, mint a yaoi fangirl, a gyerekes, hangulatingadozásos művész, a mindig sírós kisgyerek, és az energikus bogármániás kislány.
|